Ezért egy rövid memoárban megemlékezem a kultikus hely legnevezetesebb tereptárgyairól.
Ez emlékezteti a jövendő nemzedéket arra a pillanatra, mikor bekövetkezett az a végzetes pillanat, ami az utolsó tekes hippit elindította a konformizmus felé vezető lejtőn. Még az sem tudott zavani, mikor nyitott ablaknál a lágy téli szellő bolondosan beletúrt a fürtökbe, így hosszú - fésűt sosem látott - hajak kezdtek szállíngózni az arcomba.
Kiemelten tűzveszélyes tárgy.
.jpg)
A foto készítésének időpontjában meglehetősen kultúrált állapotban volt. Azon persze sosem lepődtünk meg, hogy egy-két narancshéj is figyel benne, és szebb napokon az igénytelen parasztok még nokedli maradékot is hagytak benne.
Két nappal korábban egyébként nagytakarítást rendeztek a dohányzóban, valószínűleg az egészségük miatt aggódók így akartak áldozni a nagy dohányisten oltárán.
Igyekezetük nem is volt hiába, mert másnap egy szép üzenet jelent meg az ajtón.
.jpg)
Természetesen igazi bozótharcosként szívemen viselem pajtásaim sorsát, ezért hagytam a képen látható módon üzenetet a megtévelyedett lelkek számára.
Kivételesen nagyon hálás voltam Jumurdzsáknak, hogy elutazása idejére is a hűtőnkben hagyta a paradicsomát rohadni. A maciját is elvitte magával, így nem nyomhattuk be a fejecskéjét a zacskóba. Az igazsághoz tartozik, hogy a tüdő formájúvá penészedett paradicsom mellett talátunk aszott salátát, és egy kis rohadt parizer-szerűséget is.
Ezzel a szép képpel búcsúzom az 5. emelet dohányzójától, ami valószínűleg már sosem lesz olyan, mint most. Kanapék, hajak, újságok, tüdők.
Pedig engem tényleg nehéz volt odaszoktatni, köszönhetően a légkeverés teljes hiányának. Akkor már inkább a lépcső. Valószínűleg a jövőben megint.
Hegyikecske, Budapest